- Jöjjön csak Alfred – törte meg a csendet kemény hangja, mire a komornyik bosszúsan felsóhajtott. Wayne kihajolt a székből, és kérdően összeráncolt homlokkal nézett rá.
- Őszintén bevallom, Uram – bólintott Alfred, miközben az asztalon álló csészébe öntötte a gőzölgő kávét – reméltem, hogy esetleg pihen néhány órát.
- Nem úgy alakult - jegyezte meg a félig civil félig álarcos férfi – majd keserédesen elmosolyodott.
- Nagy a gond? – kérdezte az öreg komornyik.
- Krokk, és Joker megszökött- jegyezte meg Wayne, alig hallható sóhajjal fűszerezve. Alfred öregesen orrára biggyesztette a szemüvegét, és a műtős asztalon lévő minták fölé hajolt
- Ezeknek a mintáknak is köze van hozzá?
- Igen. Joker, meglehetősen furán viselkedett.
- Mielőtt megszökött, vagy azután, hogy ön visszavitte uram?- Wayne felállt, majd mintha kacagni akart volna felhümmögött.
- Nem én vittem vissza, pont ez a furcsa az egészben - az idősödő komornyik a szemüvege mögül kérdően meredt a mellette megálló Waynere, tudta, hogy be fogja fejezni, a megkezdett mondatát.
Ott volt az intézetben, a kamerák felvételeit kiiktatták, azon egy kivételével, ami a hetes kijáratnál volt, és ott egyértelműen, Joker távozik.
- Nos ez így elég meglepő Uram.
Megpróbáltam, kiszedni valamit belőle.
- És sikerrel járt?
- Joker előadott, egy elég hihetetlen mesét, hogy valami nő volt, és bosszút akar állni rajta. Meg átalakult, de ahogy elnéztem jócskán a gyógyszerek hatása alatt volt, csakhogy ami a rendőrök figyelmét elkerülte - Alfred itt meglepően kérdően nézett a fiatal férfira – ha minimálisan is, de női DNS megtalálható, az egyik áldozat környékén. Ami azt illeti, az áldozatok eléggé nehezen azonosíthatók. Eltűnt testrészek, ez Krokkra vall. De érzem Alfred, hogy nem stimmel valami – csikorgatta a fogát Wayne miközben kínkeservesen lehámozta az asztal mellett páncélzatát.
- Nos Uram, azért mégis van a mai reggelben valami jó.
- Igazán? - húzta fel a szemöldökét, az immár pólós, és öltöny nadrágos férfi, fel sem tűnt neki, hogy a komornyik tetőtől talpig végigvizsgálta a szemüvege mögül.
- Legalább ma nem sérült meg- jegyezte meg ironikusan.
- Hát ma nem - kacsintott, finoman mosolyogva a fiatal férfi, miközben a számítógép elé ülve belekortyolt kávéjába, majd nekifogott a pirítósok ropogtatásának.
- Uram, ha ez megnyugtatja, a hírekben azt halottam, hogy ma bemutatják a város új ügyészét.
- Oh Alfred, ne is emlékeztessen rá - Wayne kijelentésére, a komornyik rámeredt és halként kezdett pislogni.
- Azt hittem, hogy alig várja Uram, hogy új ügyészt kapjon a város?
- Ez így van- hümmögött teli szájjal a férfi - de Gordon figyelmeztetett, hogy az illető nő.
- Valami kifogása van a szebbik nemet illetően Uram? – rázta meg őszes fejét a komornyik.
- Alfred - nézett rá Wayne szinte bosszúsan felemelve mély tónusú hangját- nincs semmi bajom a nőkkel, de nem egy nő való ebben a városban, az ügyészség élére! Sokkal sebezhetőbb, mint egy férfi!
- Talán ő ellene mégsem lesz kifogása - mutatott Alfred egyenesen az egyik számítógép képernyőjére, ami a város, központi eseményeit mutatta. Az etikett miatt, nem igazán nevethetett Waynen, akinek eltorzult az arca, a meglepetéstől torkán akadt pirítóstól, de azért a fiatal férfi háta mögött szélesen elvigyorogta magát. Miközben Wayne próbálta felköhögni a félrecsúszott kenyér maradékát.
- Ez lehetetlen- nyögte elrekedt hangon, úgy gondolta, hogy csupán alig érthetően motyog maga elé.
- Már mint az Uram, hogy az a szolid hölgy az estélyről kerüljön a Gothami Ügyészség élére?- kérdezett vissza nem kis iróniával az öreg komornyik. A fiatal férfi nem válaszolt, ha valaki most látta volna, nem igazán tudta volna eldönteni, hogy vajon az nyűgözte le, amit a képernyőn látott, vagy egyszerűen próbálja magában helyre tenni a váratlan meglepetést. Azt sem vette észre Alfred megáll a háta mögött, és már ketten nézik a város főterén zajló eseményeket.
- Miközben a város földrajzi közepén, más valaki is legalább annyira feszült volt, mint Wayne. A polgármester, aki meglehetősen, nagy csinnadrattával jelentette be, mint új főügyészt, már első találkozásuk alkalmával, nem győzte meg arról, hogy kiváló partner lett volna a város megmentését illetően. Caroline összeráncolta szemüvege fölött vékony világosbarna szemöldökét. Hosszú szőke haját a tarkóján összecsatolta, így kimutatta azt a határozottságot, amit az arca tükrözött. Félig sem figyelt a polgármesterre, aki hatalmas lendülettel beszélt, a város, központi terén összegyűlt tömeghez. A sajtó képviselői voltak többen, a város, még nem igazán fogta fel a megjelenését.
- Még nem- mosolyodott el alig észrevehetően a fiatal nő. Miközben azt is megpróbálta, nem észrevenni, hogy Hill kajánul rá- rá pillant a pódiumról. Nos igen már az első találkozásuk alakalmával, érezte, hogy nem csak mint, munkatárs keltette fel a középkora felé haladó, vékony kissé alacsony férfi érdeklődését. Hát igen az első benyomások alapján, a férfi elsődlegesen a saját érdekeit tartotta számon. Ha Caroline csupán, egy átlagos félig csak az eszére hallgató nő lett volna, még jó partinak tarthatta volna a tisztviselőt. De ő, aki annyira a realitás talaján járt mindenben. A szerelem és az érdek terén teljesen más irányelveket vallott. Hiszen Nicolas is kiváló parti lett volna. De legalább a saját múltja utáni kutatás megadta az indokot az eltűnésére. Bár félt attól, hogy egyszer szembe kell néznie, a szinte az oltárnál faképnél hagyott férfival. Nem is inkább a konfliktustól tartott, hanem inkább az érzelmi fájdalmak keltésétől. Felsóhajtott. Ritkán érzett lelkiismeret furdalást, csak az nyugtatta meg, hogy inkább megmenekült, mint hogy egy életen át, hideg házasságban éljen egy olyan férfi partnereként, akit csupán tisztel. Nem tudta volna boldoggá tenni, anélkül, hogy boldogtalan lett volna és egy idő után ne iszonyodjon az idősödő férfitól. Ki tudja miért, de Hill az egykori vőlegényére emlékeztette. Ahogy ott állt az emberek előtt, és a jótékony szamaritánust játszotta. Igaz a férfi a maga korában kicsire nyírt fekete hajával, és meleg barna tekintetével, ami valami feltűnő nyugalmat árasztott szét, kissé kerekded makulátlanul simára borotvált arcán, elég jóképű férfinak számított.
- Koránt sem olyan jóképű, mint Bruce Wayne - állapította meg Caroline magában, és meglepődött azon, hogy még csak a férfival való kapcsolatba hozatalra is melegség tölti el. Hiába, ahogy a polgármestert ő, úgy vonzotta Bruce Wayne a fiatal nőt. Kissé meg is szédült, amikor megérezte a férfi arcszeszének az illatát a parkolóban. Nyelt egy nagyot, hogy visszaterelje gondolatait, a beszédére. Legalább tíz beszédet írt az éjjel, de mind a szemétkosárban kötött ki. Miután mind, egyre mélyebbre és mélyebbre ásott Dent és a város aktái között. A város Dallashoz képest maga volt a fertő, és Dent nagyon jól végezte a dolgát, mint ügyész. Talán túlzásba is vitte, legalább is, ami a sorsát illeti, amire jutott. A Nőt felrázta töprengéséből, mikor meghallotta a saját nevét, ahogy a polgármester a sebtében felállított pódiumon kiáltotta. Határozott lépésekkel szinte felugrott az emelvényre, kissé megdöbbent arcokat varázsolva a sajtó képviselőire.
- Nos - kezdte meg rögtönzött beszédét – Jó – hirtelen előkapta a karját, hogy megnézze óráját - reggelt kívánok mindenkinek! Csupán megnéztem, hogy elég későn érkeztem –e, ide - az emberek egy része kissé felkuncogott. Hiába a fiatal lány, már rég megtanulta, hogyan keltse, a nézőközönség szimpátiáját – Ha hiszik, ha nem – folytatta – legalább hat beszédet írtam ma reggelre. De – széttárta karjait - egyiket sem találtam alkalmasnak arra, hogy ebben a percben elmondjam önöknek. Tehát igyekszem elkerülni a fölösleges szócséplést. Ahogy elnézem Gothamet, romokban hever. Tudom azt, hogy miért, és azt is tudom ki tette. Az utóbbi napjaim, azzal teltek, hogy megpróbáltam átrágni magam a város kesze – kusza dolgain. Van egy feltett szándékom. Rendet akarok ebben a városban, és ezt el is fogom érni. Nem érdekelnek, a bűnözök, engem az érdekel, hogy minél hosszabb időre dugjam őket a rácsok mögé. Végzem a munkámat, és ebben elvárom, hogy az illetékesek is megtegyék, ami tőlük telik – merően nézett Gordonra akit kiszúrt magának a tömegben. A felügyelő, egy kissé túlméretezett szinte átláthatatlanul sötét napszemüveggel próbálta elrejteni, az átalvatlan éjszaka nyomait. A lány fellépése megelégedett, mosolyt csalt ki belőle. A pár mondat, többet mondott az embereknek, mintha egy több órás beszédet tartott volna. Elégedetten biccentett a magaslaton álló nő felé –Most, kérdezhetnek - dőlt hátra kissé Caroline, határozottan, jelezve ezzel, hogy várja az újságírók kérdéseit.
- Dallasban, mint tudjuk ön sikeres ügyész volt. Ugyanazt a taktikát alkalmazza a bűnözök benntartására, mint ott? – kérdezte egy rövidre nyírt vörös hajú újságírónő, egyenesen Carolinéra nézve.
- Nos mégis melyik taktikára gondol? – mosolygott kétértelműen az ügyész. A tömegben halk nevetés hangzott, fel.
- Gondolom a becenevemre gondol. De megnyugtatom, az ügyek súlyosságától függően, fogok eljárni, és a lehető legmegfelelőbb taktikákat fogom alkalmazni.
- Miért jött el Dallasból?- folytatta, a lány faggatását, egy kissé kövérkés férfi a tömeg kellős közepéből.
- Már kissé unalmasnak és békésnek találtam az ottani életet - vágott vissza a lány nem kis iróniával a hangjában. Próbálta érezhetővé tenni a város kissé sem nevetséges helyzetét.
- A rossz nyelvek azt beszélik, hogy a Nicolas Falconival történő esküvője elől menekült idáig.
- Hát lehet, hogy van benne némi igazság- mosolygott szinte gyermekesen Caroline - De ez az égvilágon senkire sem tartozik - a hangja az egyik pillanatról a másikra jéghideggé vált. Szinte fenyegető volt. A tömegre mély megdöbbenés ült át. Gordon ugyanazt a lelken túli, már- már ijesztő határozottságot érezte ráereszkedni, a tömegre, mint magára, mikor a lány náluk járt.
- Még valaki? - csengett fel újra a lány hangja, szinte maróan. Kis szünet mégis megszólalt egy határozatlan, és arctalan férfihang a tömegből - És mit tesz Batmannal?
- Batmannal? – húzta ki a lány magát. Harapni lehetett a csendet a város főterén.
- Egyenlőre, semmit sem teszek vele – mosolygott Caroline, mire halk sutyorgás szaladt végig a tömegen – addig, amíg az utamba nem áll- az emberek arca megmerevedett. A fiatal nő kihúzta magát, és indulni készült. Mire megszólalt valaki.
- De hát, megölte Harvey Dentet ! - a nő összeszorította ajkait, majd rekedt, és kemény hangon felelt.
- Ha megölte, úgy elkapom- olyan csend szakadt le a tömegre, hogy még a zászlók lobogását is lehetett hallani, a fel- fel támadó szélben. Caroline, pedig ott állt a főtér kellős közepén. Szemben egy várossal, ami nem bízott benne. Egy idegen érzéssel, amit nem ismert. A félelemmel. A tömegből pislogó és kikerekedett szemek néztek rá. Mire megrántva vállát, peckesen megszólalt:
- Ha nincs több kérdésük, akkor én mennék a dolgomra, mert hogy sok, van - nézett fel utoljára a mikrofon mögül. Gordon elégedetten eleresztett egy félmosolyt, miközben ökölbe szorította, kesztyűs ujjait. Igazság szerint kezdett bízni a nőben, még akkor sem ha senkiben nem bízott Gothamban. Illetve egy valakiben. Még akkor sem, ha igazából nem tudhatta kit takar a sötét maszk. Néhány perc elteltével, finom mozdulattal csatlakozott a tömeg elöl eltűnt nőhöz.
- Hatásos beszéd volt – préselte ki magából, nem szeretett dicsérni, pláne egy nőt nem.
- És kemény éjszaka- mosolygott a lány. Mire a felügyelő úgy érezte, mintha forró vizet zúdítottak volna a nyakába.
- Mégis mire gondol?- nyelte majdcsak le a mondatot, úgy érezte a nőt sosem fogja megkedvelni, szinte mindig összekavarta. A beszédről, és a nő terveiről akart beszélni, de Caroline, egy mondattal elterelte a beszélgetést.
- Hát csak a sötét szemüvegből ítélek, ami eltakarja az arcát.
- Jah. Vagy úgy? - mosolygott felsóhajtva Gordon. Kissé megkönnyebbült, legalább a Joker ügyről, nem tud az új ügyész.
- Utána néztem a múltjának – jelentette ki, kissé megrántva vállait barna kabátja alatt, miközben a parkoló felé igyekeztek.
- Nos ez pozitív meglepetés- nyugtázta nő- na és nagyot csalódott?
- Nem - hajtotta le barna bozontját a rendőr – miért hagyta ott a rendőrséget? - Caroline kicsit lehajtotta a fejét. Igazság szerint bánta, hogy nem maradt a testületnél. De fiatalon, még igencsak befolyásolható volt, és ezt Nicolas ki is használta. Akkor úgy érezte ez a leghelyesebb módja annak, hogy segítse a bűnözés elleni harcot, és Nicolas szerette a nőies nőket. A fiatal lány pedig inkább hasonlított akkoriban egy hippire, mint egy csinos fiatal nőre.
- Őrültség volt- rántotta meg vállát a lány- szerettem rendőr lenni...
- De?
- De az ügyészkedésnek, is meg vannak a maga előnyei.
- Például?- a lány érezte, hogy a rendőr nem épp törvényes dologra céloz.
- Börtönbe dughatom a korrupt rendőröket, elég hosszú időre például - Gordon összeszorította a fogait, és a fiatal nő szemébe nézett.
- Mit akar ezzel mondani?
- Azt, amit ön nekem, én biztos, hogy nem vagyok megvásárolható- fonta mellén keresztbe a karjait a lány- de még nem tudom, hogy ön, és az emberei közül, kik azok.
- Gordon nem válaszolt, legszívesebben elfenekelte volna a lányt, akár egy taknyos csitrit, de a város rendőreinek nagy része valóban megvásárolható volt. A nő pedig két napos tartózkodása ellenére sokat tudott.
- Egyébként miért kísér engem? - váltott témát.
- Hát lehet, hogy csak rossz szokás- mosolygott keservesen a férfi.
- Én nem vagyok Dent, felügyelő!
- Nem, valóban nem az. De jobb ha vigyázunk- tette hozzá, mire a lányból kitört a kacagás.
- Nahát azt hittem, utána nézett a múltamnak.
- Valóban- bólintott a férfi.
- Akkor tudja, hogy nem kell félteni - mosolygott a nő- miközben könnyedén kinyitotta kocsik tömegében a sajátját. Gordon pedig a szemeit forgatta, persze korán reggeltől folyamatosan figyeltette a tér ezen részét nehogy történjen valami. Úgy érezte a városban senki sincs biztonságban, nem még az új főügyész. Megfogta a nő karját, aki kérdően nézett rá.
- De sokkal törékenyebb - tette hozzá- és higgye el Ms. Mendez itt jó pár dan, nem sokat számít.
- Ahogy a félelem sem - vette ki karját kezei közül nyomatékosan a lány.
- Amúgy átnéztem Dent iratait, ha magának is megfelel a holnap délelőtt várom az irodámban, egy két dolgot tisztázni kellene.
- Ha semmi nem jön közbe- kapta pipája szárát a szájába Gordon.
- Ha esetleg elbújna, megtalálom- jelentette ki a lány az autó ablakából visszanézve, és faképnél hagyta a lefagyott rendőrt.
- Az isten verje meg! - csikorgatta a fogát a felügyelő, ne elég egy elvetemült, őrangyal, akitől a falra mászom, itt egy másik. Csak álmaimban remélem van olyan jó.
Alfred megpróbált rájönni, hogy min töprenghet, Bruce Wayne, aki szigorúan megtámasztotta az állát, és még a nő beszéde után, is a képernyőre szegezte tekintetét. A komornyik pisszenni sem mert. Figyelte ahogy a férfi töprengve nyel néhányat, majd a billentyűkön játszi könnyedséggel bepötyögi : Caroline Mendez. A szuperszónikus számítógépes adattár nem sokat habozott, néhány másodperc belül, a férfi kishíján véresre harapta a szája szélét mérgében. Azon kívül, hogy a nő a Rangereknél dolgozott, és ügyészként végzett, mint a Dallasi Egyetem kiválósága, azon kívül Batman adattára sem tudott sokkal többet mondani. Szórakozottan dörzsölgette borostás állának a hegyét, miközben kék szemei dühösen meredtek a képernyőre.
- Elkészítettem a ruháját, az ételosztásra Uram - törte meg a csendet a komornyik.
- Tényleg az ételosztás! - pattant fel a fotelből Wayne, nem mintha a következő pillanatban nem hajolt volna vissza a komputer elé, hogy egy kémprogram nevét bepötyögje
- Teljesen kiment a fejemből- mondta, miközben kissé később, kihúzta az idős férfi kezéből az ingjét.
- Nos ezen, igazán nem csodálkozom- biccentett a számítógép felé a fejével Alfred. Wayne arcán egy pillanatra merengés futott át, miközben vajszínű ruhadarbot gombolta be.
- Jut eszembe Alfred, mit tud, a Rose road-i villáról?- az idős férfi arca egy pillanatra kővé vált, majd megadóan összeráncolta a homlokát.
- Ha jól tudom, évek óta a Schwartz család tulajdona, és lakatlan.
- Hát pedig az enyém – sóhajtott fel az immár zakóját igazgató milliárdos.
- Az öné? – az öreg komornyik arcára ráfagyott a döbbenet- én erről nem tudtam- rázta meg finoman a fejét. Nem tudtam róla, hogy édesapja megvásárolta volna.
- Nem is- mosolygott Wayne- örökölte.
- Ez felettébb meglepő- húzta ki magát Alfred, látta, hogy Wayne, felhúzott szemöldökkel vizslatja- már mint az, hogy a fiatal Schwartz végrendelkezett a halála előtt, mintha tudta volna...
- Mit?
- Hogy közel a vég. És miért az ön apjára hagyta, ne értse félre Bruce úrfi, az édesapja minden kifogás nélkül méltó volt rá
- Csak hogy?- fonta keresztbe a karját a mellkasa előtt a fiatal férfi. Immár öltönyben.
Schwartz felesége állapotos volt.
- És teljesen logikátlan lépésnek tűnik, így a végrendelkezés.
- És a Schwartz dinasztia is ott volt, ugyan miért az édesapja az, akit választott?- hitetlenkedett Alfred.
- Nem tudom, és ráadásnak, a mi új főügyészünk, épp ehhez a lakatlan villához ragaszkodik annyira. - Az idős férfi, csak pislogott válaszként Waynere.
- Van ennek a Schwartzéknak köze, a város közkedvelt bárói családjához.
- Charles Schwartz, az öreg Alexander Schwartz báró öccse volt.
- Nos ez miért nem lep meg- hümmögött a fiatal férfi- A történet vége?
- Egy baleset, amiben meghaltak- hajtotta le ősz fejét Alfred.
- Sajnálom Alfred, látom nem csak az apámék jelentettek sokat önnek- tette Bruce Wayne az idős férfi meghajlott vállára kezét.
- Jó emberek voltak, Uram- sóhajtott fel Alfred, tekintetét a cipőjén legeltetve. Sosem gondolta volna, hogy ennyire fel tudnak szakadni, a régi fájdalmas emlékek.
- Hát ez meglehetősen érdekes- tágultak ki az érdeklődéstől Wayne pupillái.
- Gyanakszik valamire Uram?- kullogott a komornyik, a már talpig felöltözött milliomos után, miközben a lift felé haladtak.
- Mondjuk úgy, hogy felkeltette a dolog az érdeklődésemet- mosolygott cinkosul a fiatal férfi-és persze vannak az ügynek, még kellemes velejárói is. Alfred szélesen elmosolyodott, remélte, hogy Bruce Wayne a város új főügyészére gondolt.
