1. fejezet

1. fejezet
– Uram, uram! – rázta meg erősen főnöke karját Jessica, mire az lassan felnyitotta mélyen ülő nagy kék szemeit. Az első pillanat kábultsága után, a férfi mély sóhajjal dőlt előre, jobb keze mutatóujja és hüvelykujja közé szorítva széles homlokát. Jessica kissé meghökkent a hirtelen mozdulattól, ennek ellenére finoman szökkent kissé arrébb.
– Ne haragudjon, hogy felébresztettem, de már harmadjára keresték az építkezésről.
– Harmadjára? Mi történhetett?! – nézett fel titkárnőjére a férfi.
– Kapcsolja be, kérem!
– Bruce Wayne, hallgatom – hangosította ki a telefont pár másodperc múlva.
– Dempsy vagyok, uram – hallotta meg az építésvezető hangját, a vonal másik végén
– Ne haragudjon a zaklatásért, de a déli szárny bontásánál, találtunk egy testes vasdobozt. A munkások remélik, hogy pénz van benne és feszegetik.
– Érdekes dünnyögte – miközben kiszáradt torka tudta, a déli fal sötét titkokat rejt, de erről a titokról, ő nem tudott. Ez nem az ő titka volt
– Azonnal indulok – reccsent fel keményen a hangja, miközben vállára kapta zakóját. Odakint Jessica érdeklődve nézte, ahogy minden zárat gondosan becsuk irodájának ajtaján. A nő sötétbarna arca aggodalmat tükrözött. Wayne vékony száját fickós mosolyra kényszeríttette, hogy megnyugtassa asszisztensét.
– Jessica kimegyek az építkezésre, ha valami sürgős hívás lenne, kérem kapcsolja a Lamborghinibe – mondta félmosollyal, ahogy a lift felé indult.
– Uram… – hallotta a háta mögül.
– Igen? – fordította hátra a fejét, miközben a teste mozdulatlan maradt.
– Jól érzi magát? Többször megpróbáltam felébreszteni, de még csak meg sem moccant. Úgy voltam vele, ha most sem ébred fel, akkor orvost hívok!
– Ejnye Jessica! – nevette el magát a fiatal férfi, miközben nagy lendülettel a titkárnő asztala felé indult, majd széles tenyerével az rátámaszkodva a nő csodálkozó szemeibe fúrta tekintetét.
– Drága hölgyem – búgta – az éjszakámat öt liter pezsgő, és két hölgy társaságában töltöttem. 
- Oh uram! – kapta el tekintetét a nő. Mire megnyugodva, felnézett addigra a főnöke már a liftből kacsingatott vissza. Miután az ajtó bezárult, a fiatal milliomos sóhajtva hajtotta le a fejét és az órájára nézve megszólalt.
– Jól elaludtam. Két nő? Örülök, ha kibírom az éjszakát.
 
Lucius Fox szemüvege mögül épp a memóriaanyag új védőmolekuláját tanulmányozta.
– Még mindig nem elég jó – gondolta, miközben levette a báburól és látta, hogy a megégett anyagon kívül, maga a bábu is megperzselődött – hát azért sokkal jobb, legalább egy rakéta árt már csak – vigyorogva, megveregette saját vállát – ügyes vagy Lucius, csak így tovább – dünnyögte. Waynere várt, aki egy fél órával ezelőtt hívta fel, hogy várja meg, mert szeretné, ha megvizsgálna valamit. Gondolta végigfuttat addig pár tesztet a számítógép segítségével, mikor a terem ajtajában megjelent főnöke magas, karcsú alakja. Még nem ért oda Foxhoz, mikor megszólalt.
– Az isten szerelmére Fox fájdalomcsillapító kértem, nem lórúgást! – nevette el magát keserűen és felhúzta a szemöldökét. Fox őszintén mosolygott vissza, táncoltak a szeplők, idősödő fekete arcán.
– Elnézést uram, de mivel már hónapok óta nem küldték fel a jelet, és önnek még most is nagyon fáj a háta, arról nem is beszélve, hogy csak úgy kalandozik az éjszakában, úgy gondoltam,.. – itt elakadtak a szavai, mert Wayne közelebb ért, és megpillantotta kezében a ládát, nem bírta megállni, hogy megvárja míg Wayne odaér vele az asztalához, elé szaladt, és mohon tapogatni kezdte a fekete dobozt. A fiatal férfi meghökkent az öreg technikai szakértőn. Soha nem látta még ilyennek. Megkövülten hagyta, hogy a másik kikapja kezéből a nehézkes ládát és a vizsgálati asztalra helyezze, miközben kiszáradt ajakkal pusmogja.
– Istenem, ez lehetetlen! – aztán a könnyeivel kezdett küszködni. Wayne mellé állt, kissé félre fordította a fejét, és megszólalt.
– Szóval, mi folyik itt?
– Én ezt a dobozt huszonhárom éve csináltam, egy nagyon jó embernek – jelentette ki meghatódottan Fox.
– Az apámnak? – csapott le rá kérdéssel hirtelen Wayne.
– Nem, nem is értem mit kereshetett a kastélyban.
– Akkor kié?
– Ez egy hosszú történet.
– Hát, ha van egy rövid változat, meghallgatom. Utána dolgom…zzz…zzz…zzz… szakította félbe a zümmögés a beszélgetést – tévedtem már is dolgom van – fejezte be a mondatát Wayne.
Fox automatikusan lenyúlt a fiókok alá és megnyomott egy apró vörös gombot.
– Nahát! A jel uram. Ennyi idő után, vajon mi történhetett?- jegyezte meg a főnökére pillantva. Miközben az asztalától pár lépésnyire a padlót kettévágva, egy üvegkalitkában megjelent a társaság harmadik tagja. Bruce Wayne valódi énje. Miközben a fiatal férfi levette ingét jelentőségteljesen Foxra pillantott.
– Nem tudom, de rövidesen ki fogom deríteni.
– Tudom – nézett vissza rá Fox, meglehetősen aggasztották a Wayne hátán tátongó sebek. Nem sok javulást mutattak.
– Ha Gordon felküldte a jelet, valóban fontos lehet a dolog… Váááá – üvöltötte el magát hirtelen Wayne, amikor megérezte a maró fájdalmat a hátán. Az izmai egyenként táncra perdültek a fájdalomtól. Majd tompán elernyedtek és gyors zsibbadtság lett úrrá rajtuk, annyira elzsibbadt még a válla is, hogy azt sem vette észre, mikor Fox ráfeszítette felsőtestére újdonsült ruházatát.
– Ne haragudjon uram, de ez fertőtleníti és elzsibbasztja a hátát. Fox nagy megkönnyebbülésére Wayne egy szót sem szólt, csak a fejét hajtotta le, miközben felfegyverkezett.
– Ha lehet, holnapra nyissa ki a ládát Fox. Ha nem gond.
– Nem uram, reggelre megoldom – szólt utána Fox, a már rejtekajtón távozó férfi után. Már a doboz felé fordult, amikor a háta mögött megszólalt egy rendkívül kemény érces hang.
– Máskor ezt ne tegye, majdnem megütöttem – Fox ijedten fordul hátra, hogy szembenézzen, az immár eltorzult külsejű alakkal, aki sötét szemgödreiből, még sötétebb tekintetével nézett vissza rá.
– Igen uram – komolyodott el Fox.
– De azért köszönöm – mondta az árny halkan, miközben kilépett Gotham city éjszakai fényei közé.
– Repülj, csak repülj – mondta hangosan Fox – a városnak szüksége van rád! – miközben leült laboratóriumi asztala fölé.