A kisfiú az ágy alá bújva reszketett. Fázott és félt. Hallotta, a ház szobáiból átszűrődő zajokat. Szülei a gothami jótékonysági bálra mentek, ő pedig ott volt egyedül, a teste egészen áthűlt, ahogy, padlón feküdt, az ágy alá kuporodva.
- Na végre! Meg vannak a gazdag spiné ékszerei. Nézd! A nyakamat rá, hogy gyémánt!
- Ugyan, ne lesd már annyit, a főnök tombolni fog, ha összefogdossuk a zsákmányt! A vevői nem lesznek elégedettek.
- Na ne már! Nem fogok egy olyan
alaktól parázni, akit még sose láttam – mondta az ékszerekkel kezében a
kövérebb szőke pasas kivicsorítva a fogsorát, miközben keményen megrágta a
cigarettájának a végét. Összesen hatan voltak. Kettő odalenn a hatalmas
hallban, a festményeket pakolta.
- Hé Joo! – hallatszott lentről a
kiáltás - Nézzétek má, hogy gubbaszt a spiné a kanapén!
- Ne a képeket bámuld te barom! A
széfet keresd! Egy óránk van – csattant fel nyilvánvalóan Joo aki egy laza
mozdulattal feldöntött egy az ajtó mellé helyezett állólámpát, ami hangos
csörömpöléssel robbant ripityára, még ijesztőbbé téve, a vörös falú hálószobát.
A félsötétben, a rablók árnyékai járták kísértet táncukat.
- Szóval ki is a nagyfőnök? Kitől
is kellene annyira félni? – szólalt meg Franki, és cigaretta csutáját rágva,
hátra dőlt a sminkes tükör előtti arany keretű székben, a fejét Joo felé
fordítva.
- Háááát! Azt nem tudni –
válaszolt kérdésére, az ágy végében álló, bamba baltaképű pasas - mindig valami
nagy fekete köpeny van rajta.
- Heh? ! Köpenybe? És ettől
vagytok úgy berosálva? Fiúk. Na ne szórakozzatok velem! – röhögött elterülve a
borostás a karosszékben.
- Tudod Franki, te nem láttad,
mikor minden előzmény nélkül keresztül döfte, csak úgy valakinek az agyát. Én láttam!
És mondhatom, nem volt valami megnyugtató látvány! – hördült vissza Joo. Így is
halvány arca, még hófehérebb lett, ahogy maga előtt látta, újra azt az ominózus
jelenetet.
- Úgy hogy végezzük a dolgunkat
fiúk, különben… - Joo szavait félbevágva, egy halk moraj hallatszott a tető
irányából, amire mind a négy férfi felfigyelt.
- Ez mi volt? – kérdezte
orrhangjával a legbambább.
- Mi lenne? Csak a szél – dörrent
rá érces hangjával Joo – csak nem gondoljátok, hogy ő! Mióta megölte Dentet,
senki sem látta!
- Na ja! Mert aki láthatta volna,
vagy bedilizett, vagy csak egyszerűen lesétált a tetőről!- horkant fel a
társaság negyedik tagja, kinek széles válla egybeolvadt sötét, a mocsoktól
kócos hajával. Csak a foga fehérlett ki fekete képéből. Szavai még el sem
hangzottak teljesen, amikor a hallban az egyik ablaküveg eszeveszett
csörömpöléssel robbant szilánkokra.
- A francba! – üvöltötte el magát
Joo – mordályokat elő fiúk! – pár másodperccel korábban, az ablak közelében
lévő alak elejtette kezében lévő zsákját, amikor frontálisan nekiütközött egy
nehézsúlyú test és a földre teperte. Felnézni sem volt ideje, mikor érezte,
hogy térdkalácsa egy kattanással törik szilánkokra. Nem volt tudatában annak,
hogy üvölt, mégis kiszakadt belőle az ordítás.
- A lábam! A kúrva életbe, eltört
a lábam!
- Örülj, hogy nem a nyakad
törtem! – hörögte az arcába, egy fekete arc. A rabló rémülten kereste az arc
szemét, de csupán valami kékesen pislogó fényt látott, a feketén tátongó
szemüreg alján. A fehér fogak, a vékony szájból az arcába sziszegtek, amikor
meghallotta a társa fegyverének zakatolását. A térdén ülő alak a zakatolással
egy időben felemelte a kezét, és egy huzal félét kilőve egy szemvillanás alatt
eltűnt. A másik férfi vakon lövöldözött a levegőbe, amíg a fekete ruhás alak a
nyakába nem zuhant, az izmai görcsbe rándultak. Félájultan hevert el a padlón.
Eközben Joo az időleges vezér, a másik három rablóval tüzet nyitott a sötét
alakra, miközben üvöltve vágtatattak ki a hálószoba ajtaján. A lövedékek
szikrázva pattantak le a lény válláról és fejéről, miközben az egész hallt
sötét sejtelmes füst borította el.
- Szóródjatok szét! És kapjátok el a rohadékot! – rikácsolta Joo, a falhoz
lapulva, az arca és a nyaka ázott a verejtéktől. A szeméből a levegőbe került
gáz hatására patakzott a könny. Franki látta, hogy a füstben beállt csönd
alatt, a belső terasz korlátjánál lefelé bámuló bambát, egy karomszerű kéz
megragadja, és a mélybe rántja. Összeszorított fogakkal bőgette fegyverét a
felszálló füstbe, ahonnan társai jajgatása elhalkuló félben tört fel. Mikor
meghallotta, hogy a tár üresen kattan fel, a belső terasz kiugró ajtajai felé,
vette az irányt. Az elsőt feltépve azon imádkozott, hogy a helység belülről
zárható legyen. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, amikor elfordította a zárban a
kulcsot. A helységben koromsötét volt, és szinte élesen friss volt a levegő. A
rabló leguggolt szorosan a fal mellé, és bal tenyerét szélesre tárva tapogatni
kezdte, hogy hol is lehet, remélve, hogy nem csak üres puskáját használhatja
fegyverként a sötét alak ellen, hanem valami fegyverként használható tárgyat is
talál. Az alak, ez alatt, lenn állt a lépcső alján, lehajtott fejjel várta,
hogy kitisztuljon a sötétség. Aztán felnézett. Neonként világító szemgödrei
megvilágították torz fekete arcát, amikor nyugodt léptekkel felsétált az előtte
üresen tátogó lépcsőn. Erős rúgással törte be a hátsó két ajtót, mire a
hatalmas fekete árnyékot vető függöny mögül, a néger ugrott elő, azonnal tüzet
nyitva rá. A fekete köpenyes, szemvillanás alatt tűnt el a torkolattűz elől. A
kócos néger túlszaladt a hűlt helyén, és elképedt arcot vágva szólalt meg.
- Mi? – kérdése pillanatában,
érezte meg a kemény bakancsot, ami akkorát rúgott a hátába, hogy a földről
felemelkedve egészen a korlát végéig repült. Fájdalomtól eltorzult arccal vette
tudomásul, hogy az esés erejétől egyszerre több bordája is eltört. Megpróbált a
térdeire támaszkodni, miközben kínosan hördült fel. Nem küszködött sokáig, egy
izmos fekete könyök hátulról tarkón ütötte. A tehetetlen test fölött, felállt
az alak, köpenye az egész testét beborította. Ellépve a test fölül, a
palástszerű anyag végig simította a néger testét, és a bakancsához csapódott,
miután a sötét alak, a két ajtó elé állt. Pillanatig töprengett csupán…
Eközben Farnki kétségbeesve nyugtázta, hogy a fürdőszobába zárta magát.
-
Remek! Mégis mivel támadjam meg, fogkefével!
-
Mi lehet ennél rosszabb! – nyüszített, mire berobbant
az ajtó. Hirtelen a fekete alak karjai közt találta magát. Az alak a nyakánál
fogva emelte fel a földről a nem kis darab rozsdaszőke Frankit, hogy a szemébe
nézhessen.
-
Én! – morgott egyenesen a szemébe.
-
Ne bántson! - suttogta Franki, akárcsak egy gyerek.
-
Ne? – emelte fel csupasz állát a férfi. –Ki küldött?
-
Nem tudom. Engem csak egy kocsmában szedett fel, egy
ipse, egy köteg dohányt ajánlott.
-
Beszélj! – üvöltötte a köpenyes erősen megrázva.
-
Nem tudok, semmit értse meg!
-
Nem!! – nyomta a csempéhez az alak Frankit, aki ijedten
meresztette ki szemét, miközben a nyakához szorított kesztyű pengéje az ütőerét
súrolta, és lábai a levegőben csüngtek.
-
Ne! Ne! Mégis. Talán, tudok valamit! - kiáltotta,
miközben érezte, valamelyest enyhül a szorítás a torkán –csak annyit tudok,
hogy valami köpenyes csuklyás alak, még sosem láttam. És gazdag ügyfelei
vannak, valami őrült, aki kedvtelésből öl. A bandatagok féltek tőle.
-
Tovább! – üvöltött rá a fekete arc, mikor elhallgatott,
újra vágta a penge, a karjában csüngő áldozata nyakát.
-
Esküszöm, nem tudok többet! Ha megöl, sem tudok! ! –
hörögte kétségbeesetten Franky.
-
Váááá! – üvöltötte el magát torz hangon, mire a maszkos
egy mozdulattal a jéghideg csempéhez vágta. Egy krumpliszsákként huppant a
toalett mellé, elég groteszk látványt nyújtva. Az álarcos elegáns fordulattal
lépett ki a mosdóból, majd megállt a középső szoba zárt ajtaja előtt, mint aki
habozik.
Joo a gyerekszobában volt, a tárja kishíjján teli, az ajtó felöl várta a
támadást. Zsákját az ágyra hajintotta, idegességében észre se vette, hogy halk
piszmogás járja át a szobát. Az ágy fölött, a gyerek lámpája pislákolt,
megvilágítva a szobát, az ágy melletti asztalon, egy egész vonatállomás
makettekből felállítva, a sorompója magányosan pislogott kalauz után. Mikor Joo
le akarta csapni a szekrényen álló, lámpát, végignézett az ágy mögötti
beépített szekrényen. A szekrény polcai tele voltak játékokkal, de azok mögül
valami más is szembenézett a férfival. „ A Denevér megmentette a várost…. A
Denevér újra lecsapott… Elkapta Jokert, a Denevér… „
-
Dögölj meg! - üvöltötte Joo, miközben cefetekre lőtte,
az újságcikkekkel teleragasztott szekrényt. A papírdarabok konfettiként
hulltak, az ágyra és Joo fejére, aki lövések zajában nem hallotta, az ágy ki-
ki hallatszó szipogást, a tudatát harag, és félelem öntötte el, így azt sem
vette észre, hogy egy halk csörrenéssel egy denevér alakban végződő horog áttöri
az ablak sarkát. Mire észbekapott, annak kampószerű horga, a bokájába
kapaszkodott, a bakancsán keresztül. A zsinór, ami a kis horoghoz volt erősítve
szemvillanás alatt feszült meg, magával rántva őt is, aki őrült ordítással, tíz
körmével, kezeit széttárva próbált megkapaszkodni, akár egy veszett kutya. A
zsinór azonban, olyan erővel rántotta fel, hogy már üvöltve száguldott fejjel,
lefelé egészen a havas bokrokig, amikor a földtől néhány centire hirtelen
megállt. Megkönnyebbülten sóhajtott fel: - Ezt megúsztam! –gondolta, ekkor a
zsineg hirtelen visszarántotta, a gyorsaságtól pedig összemosódott az ellőtte
álló villa, a gyomra pedig felfordult, mikor megállt és egy erős kéz ragadta
meg a grabancát.
-
Ki küldött? ! –üvöltötte szemébe az álarcos férfi.
-
Ne ... – (mondhatom meg) – próbálta kinyögni Joo, mire
az alak még egyszer meglifteztette a tető és a föld színe között, az
eszeveszetten kapálózó Joot, aki harmadik fordulónál kidobta a taccsot. Mikor
újra az álarcos kezében kötött ki, rimánkodni kezdett.
-
Várj! –makogott, mikor gyomrának fél tartalma a fejére
folyt.
-
Beszélj! –sziszegett sötét szemgödrei mögül az álarcos.
-
Valami csuklyás figura… - nyögte miközben a köpenyes az
arcához közel, húzta a remegő testét, és az arcába hörgött.
-
Ezt már tudom, mondj valami újat – nyúlt a zsinórért.
-
Oké, oké, csak ne dobj le oda! – tárta ki két kezét
Joo, aki leginkább egy kapálózó Jézusra emlékezetett.
-
A fickó, valami Démonnak hívatja magát, és tiszta
flúgos, az arcát és se láttam, de duplán annyit fizet, mint Maroni. Sőt
védelmet biztosít Maroni átpártolt embereinek. Mindenkit maga köré gyűjt.
-
Hol van? – hörgött a maszkot viselő.
-
Nem tudom. Ne! - Joo szinte felsikoltott, mikor látta,
hogy a fekete köpenyes mogorván megrántotta a zsineget.
-
Egy szállítmányt vár a jövő héten.
-
Mit? !
-
Nem tudom!
-
Nem? ! ! ! – szorította meg az álarcos Joo nyakát.
-
Csak annyit tudok - hörögte, amikor a kesztyűs kéz
szorításából végre levegőhöz jutott – hogy egy Carolina nevű hajón hozzák be,
és a Démon nagyon várja.
-
Tovább! – őrjöngte az álarcos.
-
Ennél többet tényleg nem tudok! – nyüszögte Joo,
miközben a faggató fekete arc, néma közönybe süllyedt vele szemben.
-
Váááá – kiáltott, mikor a zsineg megugrott a testével
együtt, megnyugodva lélegzett fel, mikor érezte, hogy csupán a sajgó testét és
a bokáját kötik gúzsba. Aztán csak zuhant- zuhant lefelé, a saját sikolyától
kisérve, mikor pár centire a betontól a zsineg lefékezte a zuhanást, és a
földre csapta a hernyóként tekergőző férfit.
A kis Matthew Donovan, még mindig az ágy alatt feküdt, mióta a szoba ablaka,
nagy csörömpöléssel szétrobbant, az odakint tomboló szélvihar, befújta a nagy
pelyhekben hulló havat. Egyenesen a gyerek testét támadta a szél, a rátapadt
fagyott hó, már- már fehér lepedőként burkolta be pizsamáját. Ahogy átfázott,
már majdnem elaludt. Elsikította magát, mikor félálmában egy erős kar
megragadta átfagyott pizsamáját és a magasba emelte. Nem merte kinyitni a
szemét, csak kétségbeesetten rugdosott a levegőbe, hátha eltalálja a rablót.
Mikor észrevette, hogy hozzá sem érnek, abbahagyta a nyüszögést, és kinyitotta
a szemét. Először azt hitte, álmodik, aztán nagyra tárva mindkét szemét,
elképedve szólalt meg.- Te vagy? Tényleg te vagy?
- Jól vagy kölyök? – rakta rá az ágyra az álarcos férfi, mire a fiú megdörzsölte szemét.
- Batman! Tényleg te vagy! – mondogatta miközben a férfi ölbe, vette.
- Teljesen átfáztál – szólalt meg csendesen miközben átvitte a szülei hálószobájába az elképedt kisfiút.
- Ne aludj! – förmedt rá, mikor a kisfiú teste nehezedni kezdett, a karjaiban. Megrázta kicsit, miközben hatalmas tenyerével, dörzsölni kezdte a hátát, hogy felmelegedjen.
- Nem szabad elaludnod! – hallotta Matthew, miközben érezte, hogy körbe tekerik szülei takarójával, és azon keresztül dörzsölik a testét. Már nem fázott annyira. Nagy szemeivel csak nézte – nézte a Batmant, aki eközben, mintha magában beszélt volna.
- Maga az, Gordon? Én vagyok. Jöjjön a 36. utcába. Betörés történt, és hívjon mentőt is - a hangja rekedt volt, és nagyon mély. A kisfiú azonban egyáltalán nem félt. Nedves pizsamás kezét kinyújtotta és megfogta az alak vállát.
- No fiú ezt, vegyük le, és a nadrágodat is, csupa víz – mosolygott rá az alak – miközben a gyerek belemarkolt a vállát fedő ruhába. Pár másodperccel később a kisfiú ott kuporgott, az orráig betakarva a vastag takaróval, és úgy pislogott a denevérre. Mikor látta, hogy az kifelé fordul, megszólalt.
- Ne menj el, kérlek! – a férfi csupán a fejét fordította hátra, miközben a távolban szirénák hangja süvített fel. Majd a gyerekhez lépett, és a takaró alatt játékosan megborzolta nedves haját.
- Minden rendben lesz fiú – Matthew lehajtotta a fejét a kesztyűs kéz alatt. Mire felnézett, Batman eltűnt, csupán a hálószoba ablak előtt követe, egy sötéten kúszó árnyék. Odalenn a hallban berúgták az ajtót.
- Rendőrség! - kiáltotta el magát valaki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése