2014. január 22., szerda

3. Fejezet






Alfred az ősz komornyik immár a tizedik körét rótta a Gothami városháza dísztermében, a jótékonysági est vendégei között. A pezsgő felszolgálása közben oda- oda pillantott az árkádos ablakok mellett álló Bruce Waynere. A fiatal milliomos karcsú termetét teljesen eltüntették az előkelő fiatal hölgyek. Rajongó gyermekként vették körül a fiatal férfit. Wayne széles mosollyal játszotta a hódító hímet. Alfred felsóhajtott. Eszébe jutottak a régi karácsonyok, a gyerek Bruce Wayne, ahogy ott ült pizsamájában a fa előtt, ajándékai ott hevertek mellette kibontatlanul. A gyermek pedig nézte a fényeket, üveges tekintetében könnycsepp csillogott, akárcsak, bármelyik más árvának. Wayne sokszor nézett gyerekként, öreg komornyikjára, hogy aztán átölelje, mert csak Alfred jelentette akkor, a világban magára maradt gyereknek a családot. Aztán eszébe jutott Martha Schwartzék egykori házvezetőnője, a fiatal nő hollófekete haja, tiszta köténye, a közös karácsonyok a két fiatal párral, és a Wayne kastély konyhája, amelyben szinte harapni lehetett az ételek illatát. És az a kedves finom illat, ami a nő bőréből áradt. Édes érzés öntötte el, mint hajdanán évekkel ezelőtt, mikor még minden nap láthatta a nőt. Úgy érezte mintha, az estén folyton azt az illatot érezné.
-          Pezsgőt, hölgyem? Pezsgőt, uram? - hajtogatta ösztönösen a pezsgővel teli tálcát a vendégek között hordozva, miközben kezdte idegesíteni, hogy esetleg a hőn áhított illat, ma nem csupán emlékkép lenne. Úgy érezte, egészen közel van hozzá. Akárcsak a karácsonyi emlékek.
-          Kérem, ha nem okozna különösebb fáradtságot, kérnék egy kávét - térítette magához egy fiatal női hang. Alfred meghökkent kissé, a nő hangmodora egy csöppet sem volt leereszkedő, mint az újgazdagoké általában, sőt egyenesen a komornyik szemébe nézett, aki annyira meglepődött, hogy ő is visszamosolygott.
-          Természetesen. Azonnal hozom hölgyem.
-          És kérhetnék még hozzá, sok cukrot, és egy csipetnyi tejet - mutatta mókásan a hölgy a mennyiséget a mutató és a hüvelykujjával.
-          Hát persze - kacsintott rá Alfred, és tudatában annak, hogy mit is csinált, hirtelen el is szégyellte magát, de a nő széles mosolyú köszönömje megnyugtatta. Miközben a kávéért indult, úgy érezte, hogy az illat, amely oly intenzív volt eddig, mintha elillant volna. Carolina eközben figyelte, ahogy az öreg pincér a kávé után indul - kedves öregúr – gondolta - akár ő is lehetne Thomas Wayne. Mióta megérkezett, állandóan a középkorú milliomos férfiakat nézte - Vajon melyikük lehet Wayne? - tele volt kérdésekkel, mikre csak Wayne adhatott választ. Arról nem is beszélve, hogy amikor meglátta Gotham utcáit, felébredt benne valami, ami elől kishíján a házasságba menekült.
-          Hölgyem, a kávéja - halotta meg a pincér hangját.
-          Köszönöm - vette el, kávéját, a nő. Alfred épp tovább indult volna, mikor Carolina belekapaszkodott a karjába. A komornyik majdnem hátratántorodott a meglepő mozdulattól.
-          Kérem - halotta, ahogy a fülébe súgják – meg tudná nekem mutatni, hogy melyik az urak közül, mr. Wayne? - Alfred hatalmas figyelő tekintetét összehúzta és elmosolyodott.
-          Egy pillanat hölgyem, azonnal szólók neki, hogy beszélni szeretne vele - és gyorsan elsietett. Caroline nagyon meglepődött, de nyelt egy nagyot és összeszedte a gondolatait, miközben ösztönösen megfeszítette a hátát. Végre ma minden kiderülhet, ma minden tisztázódhat. Eközben az árkádok alatt Alfred finoman Bruce Wayne fülébe súgta:
-          Uram, egy hölgy szeretne beszélni önnel - Wayne egy meglehetősen jelentős, de kérdő pillantást vetett rá válaszként.
-          És megjegyzem uram eléggé figyelemreméltó - Wayne, összeráncolta a homlokát.
-          Merre van? – kérdezte
-          A barokk szökőkútnál, ott uram, az a hosszú szőke hajú hölgy…
-          Feketében! - fejezte be a tájékoztatást a fiatal férfi, miközben a tömegen finoman átvágva elindult a nő felé, aki háttal állt neki, de egy másik férfit figyelt, aki éppen felé indult. Az öreg Peter Bart volt, aki épp Stanly Hoppshoz, a Gothami korház főorvosához sietett, mellesleg elég merész pillantást, vetett a nőre, akárcsak Wayne, aki már egészen közel járt a lányhoz. Megállt, hogy szemügyre vehesse, a szeme elé táruló látványt. Tekintetével teljesen magába itta a nőt. Megkövülten figyelte, ahogy a nő aranyszőke hajának hullámai, a csípőjére érnek, hogy ott annak fekete estélyi ruhája megálljt parancsoljon neki. – Csipkerózsika a bálban - gondolta Wayne, és egészen közel hajolt a nőhöz, annyira hogy érezte annak finom meleg illatát. Először azonnal szóba akart állni vele, de aztán ösztönösen kinyújtotta a kezét, és megérintette annak haját. Ha csupán az ujjai hegyével is, de megérezte a hajtincsek selyemszerű puhaságát. Caroline eközben egyre idegesebb lett, az előbbi idősebb férfi akár lehetett volna Thomas Wayne is, de az csupán ránézett a lányra és elillant. Lassan elöntötte a tehetetlenség dühe, arra gondolt, hogy minden középkorú férfit végigkérdez – Ön mr. Wayne? – még maga elé is képzelte a mókás jelenetet, hogy kissé lehiggadjon, amikor egy mély férfihangot hallott meg a háta mögül.
-          Jóestét! Bruce Wayne vagyok, miben segíthetek? – egy szempillantás alatt a két ember olyan meglepetten nézett egymásra, hogy még a körülöttük álló embereket is meglepték. Waynet teljesen elbűvölte a nő nyílt és hatalmas kék tekintete, ami olyan csodálkozóan nézett rá akár egy kisgyereké. Kettőjük közül ő tért magához hamarabb a zavartságtól, és finom mosollyal a bámészkodók felé fordult, miközben a nő derekára helyezte enyhén a tenyerét.
-          Régen látott barát - mondta, és terelni kezdte újdonsült beszélgető partnerét, a díszterem egy kevésbé forgalmasabb helye felé. A nő finoman, de azért érezhetően elhúzódott, a derekára tett kéztől, nem tudta miért, de véletlenül sem akarta azt éreztetni a férfival, hogy iszonyt keltene benne, és ez még jobban zavarttá tette a viselkedését. Nem volt az a típusú nő, aki szerette a másik nem ilyen jellegű közeledését, közönségesnek érezte, ha egy idegen férfi csak úgy meg akarta érinteni. Finom elhúzódása, inkább az illemnek és leginkább önmagának szólt, és nem Waynenek, bár ami azt illeti, sokkal idősebb férfira számított. Tehát nem arra, akivel most épp megállt a terem egyik elhagyatott sarkában, a díszpálmák alatt. Rá is nézett, és alig hallhatóan megjegyezte annak szemébe nézve:
-          Ha jól sejtem, én egy másik Waynet keresek. - A férfi, merően nézett rá, csontos arca messzemenően méltóságossá tette arckifejezését. Amit megtört, a szája sarkából kivillanó huncut mosolya.
-          Hát pedig én vagyok, itt az egyetlen ember, akit itt Waynnek hívnak.
-          Jó - sóhajtott egy nagyot Caroline, de én egy jóval idősebb Waynet keresek, és kizárt, hogy ne legyen itt, ez mégis csak Gotham City jótékonysági estje.
-          Nézze hölgyem - komolyodott el Wayne arca, amiben volt valami félelmetes - Gothamben, én vagyok az egyetlen Wayne, és nem bánom, hogy nem vagyok legalább hatvan éves.
-          És Thomas Wayne? – a lány látta, hogy a szemben álló férfi arca teljesen megmerevedik, mikor meghallja Thomas Wayne nevét. Két szemével a földre néz, majd merészen a szemébe mondja:
-          Az apám tizenhét éve halott - úgy érezte, hirtelen nem kap levegőt, az agyát elöntötte, a sajnálat, és a kétségbeesés érzése. Az egyetlen ember, aki választ adhatott volna a kérdéseire, már rég halott. Hosszú perceken keresztül némaság ült a két ember közé. A fiatal nő megdöbbenése időt adott a férfinak, hogy végignézze arcának minden rezdülését. Egy ember, aki nem is ismeri az apját, mégis sajnálatot kelt benne a halálának a híre. Ráadásul túl fiatal ahhoz, hogy Thomas Waynre emlékezhessen. Hiszen finom arcbőre, feltűnően karcsú alakja önkéntelenül is elárulta korát.
-          Tehát, akkor nem segíthetek önnek?
-          Sajnálom – mondta, mit sem ügyelve Wayne kérdésre - nem tudtam, hogy az édesapja már nem él – a férfi keserűen elmosolyodott.
-          Ezzel el is árulta, hogy nem lehet Gothami. Gothamban ezt mindenki tudja - A fiatal nő, nyíltan mosolygott vissza rá.
- Most járok először itt.
-  Akkor honnan ismeri az apám? - Wayne, nem tudta leplezni nagyra törő érdeklődését. Szinte remegett a kíváncsiságtól.
- Mondjuk úgy, hogy valamikor régen tett, az édesapja valamit, aminek nincs meg a magyarázata. Ezért kerestem.
- Ez kissé titokzatosan hangzik. Sőt borúsan. Egy tett, aminek nincs magyarázata – húzta fel Wayne a szemöldökét.
- Nem ne gondoljon rosszra, csak már senki nem tud választ adni a kérdéseimre. Úgy értem, na mindegy hagyjuk… Caroline annyira belekavarodott a magyarázkodásba, hogy gyerekesen feladta. Száját játékosan lecsücsörítette, kuncogásra késztetve ezzel a vele szemben álló férfit. A szíve szerint mindent el akart mondani Waynnek, hogy úgy néz ki az apja, megmentette az életét, és hogy szerinte Thomas Wayne jó ember volt, de igazságot akart önmagának, és Bruce Waynenek ehhez az ügyhöz igazán semmi köze nem volt. Arról nem is beszélve, ösztönei azt súgták, hogy a szülei halála nem véletlen következménye volt, és amíg ki nem deríti mi történt, nem hagyja el Gothamet. Bármi áron is, de igazságot akart. De Waynet, meg akarta kímélni.
- Akkor nem segíthetek önnek? – kérdezte újra a férfi, már- már gyengéden.
- Sajnos nem, ön ezekre, a kérdésekre nem tudhatja a választ - rázta meg a fejét a nő.
- Hát akkor legalább, hagy kérjem fel táncolni, ha már a kíváncsiságát, nem tudtam kielégíteni, na és persze ha az úr nem lesz féltékeny – bökött Wayne, a lány gyűrűs ujja felé. Meglepte, hogy az, hirtelen ránéz a kezére, és bájosan elkacagja magát.
- Ja, ennek semmi jelentősége! - mondta és nagy meglepetésére, lehúzta a karika gyűrűjét, és zsebet keresett ösztönösen a ruháján – kár, nincs zsebem – motyogta, majd megfogta Wayne kezét, és a tenyere közepébe tette a gyűrűt – önnek úgy is olyan szép nagy keze van, kérem, megőrizné nekem, a tánc végéig.
- Persze! - mondta a férfi, de már a lány kezét nem engedte, hanem egyenesen a táncolók közé vezette. A zenekar lassú lágy zenét játszott, Caroline, érezte, hogy a partnere egészen közel húzza magához, annyira közel, hogy érezte a homlokán annak egyenletes légzését. Ösztönösen tette bal kezét a férfi vállára, össze volt zavarodva, szüntelenül járt az agya, fejét Wayne mellkasára hajtotta, aki lehunyta a szemét, beszívta a levegővel, az annyira közel lévő édes illatot, és most először nem gondolt a város sikátoraira, csak a nőre gondolt, aki ott volt a karjaiban, idegenül, de ott volt, és aranyszőke haja, öltönyére borult, testének melege pedig megrészegítette. Érezte a lány gondolataiban, valahol egészen máshol jár, úgy nehezedett feje Wayne szívére, mintha aludna. Tenyerük közt ott volt a nő karika gyűrűje, ami mély töprengésbe üldözte a lányt. Lelkiismeret furdalást érzett, ezen az éjszakán, Dallasban kellene, fejét egy másik férfi vállára kellene hajtania, aki már a férje lenne, de Nicolas Falconi Dallas milliárdosa a délután hiába várta a lányt az oltár előtt. Carolin tudta azt, hogy mélyen megbántotta az őszülő halántékú férfit, aki szinte gyerekkora óta tenyerén hordozta a lányt, mióta csak a gimnáziumi támogatási ceremónián találkoztak, támogatta tanulmányait akár csak egy jó nagybácsi. Mintha ezzel megvásárolhatná a lány szerelmét, de csak Caroline szeretetét tudta vele elnyerni, és habár karrierjét neki köszönhette, a nő kegyetlen alapossággal végezte a munkáját, és így Dallas legmenőbb ügyésze lett. Végül is szerette a férfit, és ezt Nicolas is tudta, de vágyat sosem érzett iránta, viszont, ez Nicolast nem érdekelte. Egyenként váltotta valóra a nő álmait, a gyermekek megsegítésére a Justicia magániskolát, a fiatal elítéltek számára a rehabilitációs központot, támogatta a városi rendőrséget, csupán egyetlen feltételre volt szüksége Carolinera. Aki végtére is a kedvéért otthagyta a Rangerseket, de az ügyészséget nem, tudását és a hagyományok iránti hűségét, amit Egyiptomban szerzett, mélyen elásta, igazi nővé vált. Dallasért határozta el a házasságot, a városnak élt, és a jótékony tettek kicsikarásával felemelte azt. S most bűnösnek érezte magát, erősebb volt a szabadság utáni vágya, mint az elkötelezettség, amit otthona iránt érzett. Az igazság utáni ösztönét, a titok, amely a kilétét fedte, annyira felerősítette, hogy semmi sem érdekelte. Hálás volt a rejtélynek, úgy érezte kellően erős indok, és tény ahhoz, hogy új életet kezdjenek. Ő és Martha. Kapott egy új nemes célt is, Gotham az alapján, amit látott belőle romokban hevert, és Caroline Schwartz rangjának köszönhetően segíthet, és végre egyedül. S most ezen az éjszakán érzett valami olyat, amit Nicolas mellett kellett volna éreznie, halotta a szív dobogását, ami átjárta az ő egész testét is, megnyugtatta az ütemes hang, de a forróság is elöntötte, el is pirult, aminek köszönhetően, gyorsan lehunyta a szemét, nem mintha a vörös arcát ez megmentette volna.
- Na és hol járt ebben a világban, ha csak most ért ebbe az öreg koszos városba?
- Dallasból jöttem – adta meg elgondolkozva Wayne kérdésére a választ a lány.
- Az szép, nagy, város. Híres a közbiztonságáról - állapította meg Wayne.
- És ön, mindig Gothamban élt, Mr. Wayne?
- Többé, kevésbé. Mondjuk úgy, megjártam pár helyet a nagyvilágban – Caroline a férfi hangjának elfakulásában érezte, nem szívesen beszél magáról. Igazság szerint nem is zavarta, ő sem igazán örülne, ha töviről hegyire el kellene mesélnie, miért is hagyta ott Dallast. Viszont Wayne meglehetősen érdekelte, kellemesen megnyugtatta mély bársonyos hangja és nem állta meg, hogy ne beszéltesse.
- Hogyan lehet, hogy ha annyi szép helyet bejárt, mégis Gothamban maradt, még csak nem is egy szép város.
- Vannak az embernek kötelezettségei is - morogta a választ a férfi az orra alatt, elvégre még sem mondhatta: - meg akarom menteni - nem bízott a lányban, még ha megbabonázta sem. Nem értette, de úgy érezte, mintha valami bűntudatot ébresztett volna fel a nőben, az csak némán lehajtotta a fejét, miközben a falióra elharangozta az éjfélt. A harangjátékkal együtt az emberek többsége, karácsonyi énekeket kezdett el énekelni nagy fenn hanggal, miközben ezernyi apró kis fénypont gyulladt ki, a terem közepében felállított hatalmas fenyőn. A nő nagy kék szemeit Waynere emelte majd, suttogva megszólalt:
- Most mennem kell.
- Most? De csak most kezdődik igazán az estély – nézett vissza meglepetten a férfi.
- Tudom, de nekem is kötelezettségeim vannak, ma éjjel - mondta Caroline, miközben már az éneklő tömeg közé vegyült, mire Wayne felocsúdott addigra alaposan magára hagyták a táncparketten. Diszkréten sietett ki, a teremből a nő után, de már csak a városháza előtt ért utána, látta, ahogy a nő egyedül beszáll egy elegáns fekete Ponthiacba, majd elhajt. Ösztönösen nézett, az elhaladó autó után, miközben félhangosan mormogta maga elé:
- Ki vagy te? – aztán a kezében tartott gyűrűt, amit a nő sietségében nála hagyott, felemelte az utcai lámpák fénye felé tartva, szeme már évek óta hozzá szokott, az éjszakai fényekhez, ezért könnyedén el tudta olvasni a gyűrűbe belevésett nevet.
- Találkozunk még, kedves Caroline – mondta, és a szája sarkában ravasz mosoly jelent meg.
Alfred látta, ahogy Wayne visszajön a terembe, és egyenesen feléje tart. Mikor odaért hozzá, halkan szólalt meg:
- Az alibim Alfred?
- Mindenki úgy tudja, hogy jótékonysági ünnepségen vesz részt Európában, ezért távozik olyan korán.
- Rendben. Köszönöm Alfred – nézett le a komornyikra.
- Nincs mit Uram.
- Ezt tegye el nekem - mondta Alfred tenyerére helyezve kezét – vagy inkább mégse – zavarodott meg hirtelen, mikor megérezte a gyűrű fémjének keménységét az ujjai között – majd én vigyázok rá. - Alfred kissé meghökkenve kérdezett rá.
- Minden rendben Uram? Kissé zavartnak tűnik - A fiatal férfi összeráncolt és mókás arccal nézett vissza rá.
- Zavartnak? Meglehet Alfred.
- Talán végre aludnia kellene, egy éjszakát a város is kibírhat, a denevér nélkül.
- Alfred a denevérnek nincs megállás, a város sötét oldala nem nyugszik – sóhajtott fel Wayne
- Engedje meg, hogy megjegyezzem uram, a teher, amit magára vett, egyre jobban összeroppantja, és eljön az, az idő, amikor már kevés lesz hozzá egyedül.
- Ezért van itt nekem maga - mosolygott rá Wayne, miközben lendületesen faképnél hagyta az öreg komornyikot.
- De én sem leszek itt örökké – dünnyögte szomorúan maga elé az idősödő férfi - És akkor ki fog ön mellett állni?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése